„Más idők voltak, az igaz. 2002-től tört el valami ebben az országban. 2002-ben, amikor nagyon sokad magammal felültem oda a tribünre, Orbán Viktor beszéde mögé, akkor ez nagyon érdekes hatással volt a környezetemre.”
Rónai Egon újságíró, televíziós-rádiós műsorvezető. Ahogy mondja, 50 éves, de 60 éve van a szakmában: 15 év az írott sajtóban, 25 a rádiózásban, 20 a televízióban. Pályafutását a Népsportnál kezdte, azután a rádiózás következett, a Magyar Rádió, majd a Danubius Rádió, amelynek alapító tagja, később program- és hírigazgatója volt. Vezette a Budapest Rádiót és a PontFM Rádiót. 2000-ben bábáskodott a Sport1 TV indulásánál is, ahol aztán egy évtizedet töltött. Ezután csábította el jelenlegi munkahelye, az ATV.
Ezek mellett másfél évtizeden át tanította a rádiós utánpótlást, közben 12 éven át reklámügynökséget is vezetett.
Az ATV-ben a Start! című, reggeli politikai magazin mellett Csatt címmel vitaműsort vezet. A kötet beszélgetéseinek az alapja a 2011 óta minden héten - jelenleg is - jelentkező portréműsora, a Húzós.