„Egyszerű emlékezet, előbb el kell mesélnem neki, kitalálni a részleteket, hogy legyen mire visszaemlékeznie. Legkisebb dolgok is megzavarhatják, elhangolják az egészet, elborítják, lefedik szépen. Akad azért mindig, ami már jól megy, újra meg újra előbukkan, mint a télikabát bélése, ha egyszer fölfeslett a varrás. Visszatömködöd, kibújik megint. A földrengés például eléggé megy, az be van rendesen gyakorolva. Egyetlen, jókora lendülés. Ha nem mese, nem csak képzelem, hogy emlékszem rá, hanem igazából volt. Nem azért emlékszem, mert annyiszor elmondták ugyanúgy. A csillár kilendült, mint a harang nyelve, a karácsonyfa végigkorcsolyázott a parketten a gyerekszoba sarkáig, aztán megindult visszafelé” – olvasható Kukorelly Endre TündérVölgy c. új regényében, ami az író eddigi legnagyobb vállalkozása. Nemcsak abban az értelemben, hogy a szerző kilenc évig írta könyvét, hanem a regény szintézis jellegű alkotás. Érvényesülnek benne Kukorelly írásmódjának legfőbb erényei: a nyelvi pontosság és szigorúság, irónia és gyöngéd humor, az emlékezet működésének állandó felülvizsgálata, az elbeszélői Én oszcilláló mozgása a múlt és jelen között, a lírai hangoltság. Tematikusan a regény az apa alakja köré szerveződik, és ezáltal felöleli az elmúlt fél évszázad történéseit. Metaforikusan szólva: a regény beszélője mintegy az apa hallgatását próbálja megérteni, aki horthysta katonatisztként megjárta a Don-kanyart, megsebesült, majd a kommunista diktatúrában banktisztviselőként „másodosztályú élet”-re kényszerült. A család deklasszálódását és saját szenvedését néma beletörődéssel elviselő apa mindvégig hallgat a múltjáról: a regény melankolikus nyomozása ennek a lehetséges okait és történéseit rekonstruálja. Minden egyes fejezete az emlékezet próbája: kísérlet arra, hogy mítoszok és ráfogások nélkül férjen hozzá az élet legszemélyesebb tapasztalataihoz. Túlzás nélkül állítható, hogy a TündérVölgy az író legautentikusabb könyve.

„Egyszerű emlékezet, előbb el kell mesélnem neki, kitalálni a részleteket, hogy legyen mire visszaemlékeznie. Legkisebb dolgok is megzavarhatják, elhangolják az egészet, elborítják, lefedik szépen. Akad azért mindig, ami már jól megy, újra meg újra előbukkan, mint a télikabát bélése, ha egyszer fölfeslett a varrás. Visszatömködöd, kibújik megint. A földrengés például eléggé megy, az be van rendesen gyakorolva. Egyetlen, jókora lendülés. Ha nem mese, nem csak képzelem, hogy emlékszem rá, hanem igazából volt. Nem azért emlékszem, mert annyiszor elmondták ugyanúgy. A csillár kilendült, mint a harang nyelve, a karácsonyfa végigkorcsolyázott a parketten a gyerekszoba sarkáig, aztán megindult visszafelé” – olvasható Kukorelly Endre TündérVölgy c. új regényében, ami az író eddigi legnagyobb vállalkozása. Nemcsak abban az értelemben, hogy a szerző kilenc évig írta könyvét, hanem a regény szintézis jellegű alkotás. Érvényesülnek benne Kukorelly írásmódjának legfőbb erényei: a nyelvi pontosság és szigorúság, irónia és gyöngéd humor, az emlékezet működésének állandó felülvizsgálata, az elbeszélői Én oszcilláló mozgása a múlt és jelen között, a lírai hangoltság. Tematikusan a regény az apa alakja köré szerveződik, és ezáltal felöleli az elmúlt fél évszázad történéseit. Metaforikusan szólva: a regény beszélője mintegy az apa hallgatását próbálja megérteni, aki horthysta katonatisztként megjárta a Don-kanyart, megsebesült, majd a kommunista diktatúrában banktisztviselőként „másodosztályú élet”-re kényszerült. A család deklasszálódását és saját szenvedését néma beletörődéssel elviselő apa mindvégig hallgat a múltjáról: a regény melankolikus nyomozása ennek a lehetséges okait és történéseit rekonstruálja. Minden egyes fejezete az emlékezet próbája: kísérlet arra, hogy mítoszok és ráfogások nélkül férjen hozzá az élet legszemélyesebb tapasztalataihoz. Túlzás nélkül állítható, hogy a TündérVölgy az író legautentikusabb könyve.